Régóta rágódom - stílusosan a gyereknevelés kapcsán - a tekintély , a szót fogadás, a hol a határ, hogy kell jól csinálni kérdésein. Ha mélyebben belenézünk, ez az élet nagyon nagy kérdése.

Túrunk odabent, feljön ez+az, aztán kiderül jobb esetekben (ha igazán mélyre sikerül jutnunk saját magunkban és van bátorságunk szembenézni is az ott látottakkal), hogy mit honnan is hoztunk. Aztán jön a "hidegvíz" a kritikus, bicskanyitogató helyzetekben, mikor az ember akár az apai, akár az anyai - valaha nagyon utált - mintáit véli felfedezni a szeretett drága gyermekkel való kommunikációjában.

Nem elhanyagolható módon szerintem ezért születik az embernek gyereke. Hogy ha addig jutottunk-nem jutottunk bármeddig is az önfelismerési ...

nos itt az új év, nincs is kedvem semmihez.

Tele vagyok tervekkel, de valami még benntart a karácsonyi lazulásban. Elmélkedek, de hát ha tetszik, ha nem, akkor is beindulnak a dolgok.

Azt tegyük félre, hogy ma elcsúsztam, fennakadtam a kilincsen...irány haza, ott talán ma biztonságosabb.

Szóval a kutyafája.

Megszoktam már, hogy az élet mindig hozza a következő feladatot. Már az is sokszor előfordult, hogy már az elején meg tudtam fogalmazni, hogy mi is az aktuális feladatom, tanulnivalóm. Bármennyire is próbáltam nem elkezdeni az évet, máris nyakig ültem A Feladatban. Persze van választásom most is - hagyjukazegészetjóvoltmindenúgyahogyvolt - de ezt a lelkem nem hagyja, hajt az a megmondhatatlan valami ott belül . Amit végül is ...